Az üvöltő majmok kegyesek voltak hozzánk, nem hajnali 4kor, hanem csak jó pár órával később ébresztettek.
A mai napra nem terveztünk egyebet, minthogy bejárjuk Tikal romjait, amiről sokáig beszéltek szuperlativuszként, ám El Mirador felfedezése trónfosztást sejtet..
Juan Carlos közölte, hogy egy kisbusz jön majd értünk és meg is vár a parkban, ám ennek ára is lesz. ekkor esett ki házigazdánk a pikszisből. :(
a régészeti park az őserdőben kezdődik, mintegy 15km-nyi út vezet a dzsungel belsejébe, ám már a bejárati sorompónál tukmálják magukat az idegenvezetők. az elsőt leráztuk, de a másodikkal nem volt szerencsénk. egy fiatal gyerek kalauzolt körbe, nagyjából 3 és fél órán át, de mondandójának információmennyisége és -sűrűsége jóval elmaradt a copáni vezetőnkétől.
kicsit duzzogva ráztuk le a séta végén, majd egy csomag keksz elrakása után még 2 órán át bolyongtunk a hatalmas romvárosban. ugyan kiterjedése és az épületek dimenziója is jóval felülmúlja copán-ét, a romok és a leletek kidolgozottsága, művészi értéke elmarad a hondurasi testvérvárosétól.
a maradék kekszet egy igen bátor rágcsálónak adtuk, ha tudnám mi az állatka neve, nyilván nem generalizálnék..:)
késő délután értünk vissza a sombrero-ba, és JC-szal megterveztük a másnapi, indulás előtti túrát.
Topoxte.
kétség kívül a peténi régészeti látogatások fénypontja volt: ez egy elég nehezen megközelíthető és csak csekély mértékben feltárt város. így az esős évszak végén csak kétféleképpen juthat oda a kíváncsi túrista: hajóval vagy lóháton. mi ez utóbbit választottuk, és négyesben, JC és Tobias, a fiatal beagle kutyus vezetésével indultunk el az alig járt ösvényen. még szerencse, hogy JC feneke és a nyereg közé szorított egy frissen élezett macheta-t, amivel utat vágott, ahol szükséges volt.
Topoxte leletei eltérnek a többi nagy maja városétól, a központi elemét alkotó épületről azt feltételezik, kórház lehetett. az egyetlen megtisztított templomra lehetetlen volt felmászni, mert éppen egy tópusi zivatar után értünk oda, így a mohás köveken még a tekintet is megcsúszott.
újabb másfél óra alatt visszaügettünk a szálláshelyre, majd nem volt más hátra, mint a reptérre menni és vissza Guatemalába.
Centroamerika- renovar el impulso
jueves, 17 de noviembre de 2011
martes, 15 de noviembre de 2011
road trip, avagy quetzaltenangotól floresig
hétfőn rengeteg dolgot akartunk elintézni, ez nagyjójából így nézett: elköszönni a rokonoktól Xela-ban, locutorio-t keresni és telefonálni, átautózni San Marcoba, a polgármesteréknél egy nagynéni és számtalan unokatestvér udvarias(kodó) kérdései.. ebéd után még beugrottunk a bernáthegyi-tenyésztő unokatestvérhez, majd célba vettük Guatemala várost, ahol Marcelo várt minket többek között két repülőjeggyel Flores-ba.
Ez a városka- egy tó közepén, picike sziget- az átjáró jelen és múlt között. Petén tartomány reptere található itt, ahová bel-és külföldi járatok szállítják a kényelmes turistákat (akik ki tudják fizetni a repjegyet, így megússzák a bő 10 órás buszutat), akik Tikal maja romjaihoz igyekeznek. ez sokaknak egynapos kirándulás, ami a hőség, a távolságok és a romváros kiterjedésére való tekintettel igencsak szaturált beosztást kíván.
Nekünk többszörösen szerencsénk volt, hiszen a repülőjegyeket Marcelo kapcsolatainak köszönhettük, ugyanígy a szállást: Juan Carlos, olasz ősök guatemalai szülötte jött elénk a reptérre, és a törött szélvédőjű pickup-jával elvitt minket El Sombrero-ba, vagyis a semmi közepén, de egy laguna partján épített "öko-szálló"-ba. JC elmeséli, h itt nőtt fel és anyukája a mai napig itt él. annyira öko a hely, hogy benzines(!!!) generátorral oldják meg a napi 2 órányi áramellátást. a szobák téglafalu és pálmatetős bungalókból állnak. a plafon és az ablakok helyén csak szúnyogháló. fürdőszoba van, folyó tóvízzel, igaz, ajtó és válaszfal nélkül :)
De mindezt később élveztük ki, mert tízórai után házigazdink elvitt minket Yaxja romjaihoz, ahová csak az jut el, aki nagyon akar. A kora délutáni hőség ellenére rengeteg majmot hallottunk és láttunk. a városról és a romokról némi információt csepegtetett ugyan Juan Carlos, de inkább a képzeletünkre és elő"tanulmányainkra" kellett hagyatkoznunk.
Késő délután értünk vissza a Sombrero-ba, ahol a ház specialitását, ramón-os csirkét kaptunk ebédre, majd kifeküdtünk.
siesta után sétáltunk egyet még a Sombrero területén, ahol még feltáratlan romok rejtőznek, majd a mólóról néztük a naplementét, de a krokikat hiába vártuk..

Ez a városka- egy tó közepén, picike sziget- az átjáró jelen és múlt között. Petén tartomány reptere található itt, ahová bel-és külföldi járatok szállítják a kényelmes turistákat (akik ki tudják fizetni a repjegyet, így megússzák a bő 10 órás buszutat), akik Tikal maja romjaihoz igyekeznek. ez sokaknak egynapos kirándulás, ami a hőség, a távolságok és a romváros kiterjedésére való tekintettel igencsak szaturált beosztást kíván.
Nekünk többszörösen szerencsénk volt, hiszen a repülőjegyeket Marcelo kapcsolatainak köszönhettük, ugyanígy a szállást: Juan Carlos, olasz ősök guatemalai szülötte jött elénk a reptérre, és a törött szélvédőjű pickup-jával elvitt minket El Sombrero-ba, vagyis a semmi közepén, de egy laguna partján épített "öko-szálló"-ba. JC elmeséli, h itt nőtt fel és anyukája a mai napig itt él. annyira öko a hely, hogy benzines(!!!) generátorral oldják meg a napi 2 órányi áramellátást. a szobák téglafalu és pálmatetős bungalókból állnak. a plafon és az ablakok helyén csak szúnyogháló. fürdőszoba van, folyó tóvízzel, igaz, ajtó és válaszfal nélkül :)
De mindezt később élveztük ki, mert tízórai után házigazdink elvitt minket Yaxja romjaihoz, ahová csak az jut el, aki nagyon akar. A kora délutáni hőség ellenére rengeteg majmot hallottunk és láttunk. a városról és a romokról némi információt csepegtetett ugyan Juan Carlos, de inkább a képzeletünkre és elő"tanulmányainkra" kellett hagyatkoznunk.
Késő délután értünk vissza a Sombrero-ba, ahol a ház specialitását, ramón-os csirkét kaptunk ebédre, majd kifeküdtünk.
siesta után sétáltunk egyet még a Sombrero területén, ahol még feltáratlan romok rejtőznek, majd a mólóról néztük a naplementét, de a krokikat hiába vártuk..
domingo, 13 de noviembre de 2011
laguna Chicabal
Vasárnap korán reggel szerettünk volna fölmászni a Chicabal lagunához, de a félmaraton miatt az egész város le volt zárva. magyaráztak egy kerülőutat, amit nem volt egyszerű megtalálni, mert ugye se térkép (GPS ugyanmár) se kitáblázva. Követtük a többi autót, meg kérdezősködtünk. Elég sok idő elment mindezzel, így 10óra után értünk a vulkán tövébe. Az út meg volt rongálódva, ezért még a falu előtt leparkoltunk és gyalog folytattuk a kalandot. Bő 2 órát kaptattunk felfelé, majd néhány 10 percet hegynek le, mire a par bejáratához értünk. itt belépőt szedtek és útba igazítottak. Még fél óra hegymenet, de megérte!!!
A vízanyának szentelt krátertó, Laguna Chicabal, napjainkban is szent és sérthetetlen hely, vízében tilos fürdeni. nem ritka látvány, hogy maja leszármazottak égő áldozatokat mutatnak be a tó körül. számtalan "kijelölt" oltár található erre a célra, s tábla hívja fel a látogató figyelmét, hogy illően vigyázzon a szent helyre.
Május végén tartanak itt egy többnapos maja ünnepélyt, amire a legtávolabbi közösségekből érkeznek a maja papok.
Ottjártunkkor egy házaspár égetett valamit, de különösebb külsőségek nélkül, így lehet, hogy csak szalonnát sütöttek :)
Egy vallási közösség, valamelyik keresztény szekta lehetett, amolyan beavató gyűlést tartott kicsit odébb, de sok kiránduló család, "laikus" társaság is körülzsongta ezt a különös heyet.
Narancsléből és kekszből álló piknikünk elfogyasztása után erőt vettünk magunkon a visszaúthoz. felfelé nem a földúton, hanem a 3-400 fokból álló falépcsőn kapaszkodtunk ki a kráterből.
Visszatekintve sajnos a leszálló ködtől alig láttuk a vizet, de így méginkább misztikusnak hatott a Madre Agua. rajtunk kívül mindenki felkapaszkodott a park pick-upjaira, de nem irigyeltük őket minden fáradtság ellenére sem. a faluban üvöltött kétféle istentisztelet és a pici gyerekek mosolyogtak és integetteg nekünk a házak udvaráról.
Visszakanyarogtunk Xelaba, ahol a hostelt lecseréltük egy kávézói vendégszobára. 4500 Ft-nak megfelelő Quetzalba került a patioból nyíló, fürdős szoba, reggelivel. Az épület tetőteraszáról pedig reggelente gyönyörű panorámát libbentett fel az oszladozó köd.
sábado, 12 de noviembre de 2011
Xela
Pénteken reggel összecsomagoltunk és beültünk a mercibe, hogy a közúton megközelíthető falvakat felkeressük: Santa Catarina és San Antonio. ez utóbbiban azonban olyan keskenyek voltak az utcák, h a merci nem fért el a házfalak között :), ígyhát leparkoltunk és sétálgatva bekukkantottunk az udvarokra, ahol az asszonyok, vagy lányok szőttek. azonban amint megláttak minket, egyből megrohantak és indult a tukmálás.
Ebédre visszamentünk Panába, majd búcsút intve Atitlánnak továbbindultunk Quetzaltenango/Xela-ba, ami Guatemala 2. legnagyobb városa, és itt él Dani családjának egy jelentős része. tenango jelentése hely vagy város, ezért több helyiség elnevezésében. Mivel guatemala lakosságának jelentős (mintegy 35-40%) hányada maja lakos, akik sokszor nem is beszélik a spanyolt, sok településnek két neve is használatban van. Guatemala Hondurasszal ellentétben azonban nem kétfejű sárkány, tehát Ciudad Guatemala és Xela jelentősége közel sem olyan megosztott, mint Tegucigalpa és SPS esetében.
Lehetetlen volt ezen a hétvégén normális szállást találni, mivel nemcsak a xelai félmaratont rendezik most, hanem egy mormon templomot is most szentelnek föl, melynek alkalmából sok-sok mormon hívő érkezett a városba.
egy hostelben hagytuk a bőröndöket, a mercit meg egy elrejtettük és átsétáltunk a tía házába.
némi generációs kavarodás támadt (számomra): 3 nővér Dani unokatestvére, anyukájuk a tía, aki felesége a Dani nagybátyjának (és ő a vérszerinti rokon). Vele viszont nem is találkoztunk, mert nem élnek együtt, sőt nem is beszélnek.
Az unokatestvérek 45 és 25 év közöttiek és a legidősebb lánynak van 2 lánya, akik közel annyi idősek, mint a fiatalabb nagynénjük. Egy családias vacsora alatt azonban ez nekem nem állt össze, bár ettől függetlenül remekül szórakoztam. ennyi nő egy helyen!!!
Szombaton a természetes kénforrások táplálta gyógyfürdőbe indultunk, de rengetegen voltak és érkeztek, mire odaértünk, így sarkon fordultunk és elindultunk az óceánpartra. ez egy elátkozott nap volt!
Ebédre visszamentünk Panába, majd búcsút intve Atitlánnak továbbindultunk Quetzaltenango/Xela-ba, ami Guatemala 2. legnagyobb városa, és itt él Dani családjának egy jelentős része. tenango jelentése hely vagy város, ezért több helyiség elnevezésében. Mivel guatemala lakosságának jelentős (mintegy 35-40%) hányada maja lakos, akik sokszor nem is beszélik a spanyolt, sok településnek két neve is használatban van. Guatemala Hondurasszal ellentétben azonban nem kétfejű sárkány, tehát Ciudad Guatemala és Xela jelentősége közel sem olyan megosztott, mint Tegucigalpa és SPS esetében.
Lehetetlen volt ezen a hétvégén normális szállást találni, mivel nemcsak a xelai félmaratont rendezik most, hanem egy mormon templomot is most szentelnek föl, melynek alkalmából sok-sok mormon hívő érkezett a városba.
egy hostelben hagytuk a bőröndöket, a mercit meg egy elrejtettük és átsétáltunk a tía házába.
némi generációs kavarodás támadt (számomra): 3 nővér Dani unokatestvére, anyukájuk a tía, aki felesége a Dani nagybátyjának (és ő a vérszerinti rokon). Vele viszont nem is találkoztunk, mert nem élnek együtt, sőt nem is beszélnek.
Az unokatestvérek 45 és 25 év közöttiek és a legidősebb lánynak van 2 lánya, akik közel annyi idősek, mint a fiatalabb nagynénjük. Egy családias vacsora alatt azonban ez nekem nem állt össze, bár ettől függetlenül remekül szórakoztam. ennyi nő egy helyen!!!
Szombaton a természetes kénforrások táplálta gyógyfürdőbe indultunk, de rengetegen voltak és érkeztek, mire odaértünk, így sarkon fordultunk és elindultunk az óceánpartra. ez egy elátkozott nap volt!
miércoles, 9 de noviembre de 2011
lake ppl
Lago de Atitlán.
egy kráter feltelve vízzel, 3 másik vulkán ölelésében. a természet eléggé odatette magát! :)
Kedden a Pacayáról lemászva egyenesen ide vezetett az utunk, pontosabban Panajachel nevű városkába (a második legnagyobb település a tó partján, amolyan atitláni Balatonalmádi). vegyes tapasztalatok alapján nem foglaltunk szállást, hanem végiglátgattunk néhány hotelt, hogy saját vélemény alapján választhassunk. a város kissé távoleső részén 3-4 szálloda van egy csokorban, ezek bizonyultak a legigényesebbnek. választásunk egy tégla"bungalóra" esett, vagyis 2 szintes kis gyáracskákra emlékeztető házikók csoportja, a tó közvetlen közelében. a (nem túl olcsó) szobaárban egyebek között a kajakhasználat is benne volt.
nem vesztegettük a maradék energiát és tuctuc-ot hívtunk (3kerekű motortaxi) és a circus bar nevű (olasz tulajdonosú) étterembe vitettük magunkat. itt sok-sok guiri és élőzene fogadott, nagyon jó kajákkal, főleg európai elnevezéssel. vacsora és néhány sör után sétáltunk, bár nem sokáig húzódott. a szállásra visszaérve egy skorpióba botlottunk a szobában, de még megijedni sem volt időm, a picike példányt gyorsan likvidáltuk.
másnap reggel kajakozással melegítettünk, főleg azért, mert délután feltámad a tó szele, és nem ajánlják a csónakázást amatőröknek.
a part közelében eveztünk és csodáltuk a hétvégi házakat, viszont amikor a kikötő felé kavartunk, túl sürűnek bizonyultak a motorcsonakok verte hullámok, így visszavittük a kajakot és reggelizunk. ezt követően a hajókikötőben próbáltunk tömegközlekedést választani, mígnem olyan alacsonyra alkudták saját magukat a magán csónakosok, hogy beszálltunk az egyikhez. egy fiatal gyerek lett a kapitány, aki nem kötötte az ebet, így mi dönthettük el, melyik falvakat szeretnénk meglátogatni. Elsőként San Marcosban kötöttünk ki, ami a hippik és szpiritesek búvóhelye. picike hegyi település, aminek a lélekszámát megtriplázták a meditálók.
Innen San Pedroba mentünk, ahol egy kis üzlet udvarán megleshettünk egy kv-pörkölőt, meg persze vehettünk is kv-t, de azt máshol is..
egy kráter feltelve vízzel, 3 másik vulkán ölelésében. a természet eléggé odatette magát! :)
Kedden a Pacayáról lemászva egyenesen ide vezetett az utunk, pontosabban Panajachel nevű városkába (a második legnagyobb település a tó partján, amolyan atitláni Balatonalmádi). vegyes tapasztalatok alapján nem foglaltunk szállást, hanem végiglátgattunk néhány hotelt, hogy saját vélemény alapján választhassunk. a város kissé távoleső részén 3-4 szálloda van egy csokorban, ezek bizonyultak a legigényesebbnek. választásunk egy tégla"bungalóra" esett, vagyis 2 szintes kis gyáracskákra emlékeztető házikók csoportja, a tó közvetlen közelében. a (nem túl olcsó) szobaárban egyebek között a kajakhasználat is benne volt.
nem vesztegettük a maradék energiát és tuctuc-ot hívtunk (3kerekű motortaxi) és a circus bar nevű (olasz tulajdonosú) étterembe vitettük magunkat. itt sok-sok guiri és élőzene fogadott, nagyon jó kajákkal, főleg európai elnevezéssel. vacsora és néhány sör után sétáltunk, bár nem sokáig húzódott. a szállásra visszaérve egy skorpióba botlottunk a szobában, de még megijedni sem volt időm, a picike példányt gyorsan likvidáltuk.
másnap reggel kajakozással melegítettünk, főleg azért, mert délután feltámad a tó szele, és nem ajánlják a csónakázást amatőröknek.
a part közelében eveztünk és csodáltuk a hétvégi házakat, viszont amikor a kikötő felé kavartunk, túl sürűnek bizonyultak a motorcsonakok verte hullámok, így visszavittük a kajakot és reggelizunk. ezt követően a hajókikötőben próbáltunk tömegközlekedést választani, mígnem olyan alacsonyra alkudták saját magukat a magán csónakosok, hogy beszálltunk az egyikhez. egy fiatal gyerek lett a kapitány, aki nem kötötte az ebet, így mi dönthettük el, melyik falvakat szeretnénk meglátogatni. Elsőként San Marcosban kötöttünk ki, ami a hippik és szpiritesek búvóhelye. picike hegyi település, aminek a lélekszámát megtriplázták a meditálók.
Innen San Pedroba mentünk, ahol egy kis üzlet udvarán megleshettünk egy kv-pörkölőt, meg persze vehettünk is kv-t, de azt máshol is..
San Pedro után Santiagoba mentünk, ahol ebéd után meglátogattuk a piás-szívós istenséget, Maximont. ez egy vándorszobor, amit félévente más-más család őriz és tart fent neki szentélyt, amelynek a bevételéből gyakorlatilag a család megél, a családfő meg egész nap sörözhet. (néhány barátom ezt úgy foglalná össze, hogy ez BIRS)
Sötédedés előtt igyekeztünk vissza Panába, majd egy rosszul választott bár és étterem után kimerűltünk.
Csütörtökön Chichicastenangoba autóztunk, ahol guate egyik leghíresebb piacát tartják minden csütörtökön és vasárnap. ezen a reggelen is bemelegítettünk kajakkal és este nem kockáztattunk: újra a Circusban vacsoráztunk és boroztunk.
martes, 8 de noviembre de 2011
Pacaya
Pacaya: nem, nem egy egzotikus gyümölcs vagy étel, hanem Guatemala egyik vulkánja. utolsó kitörése, 2010. május 27-én egy halálos áldozatot követelt és több falu megélhetését jelentő ültetvényeket és legelőket borított be forró hamuval és lávával. mindennek ellenére a helyiek visszatértek földjeikhez és csalogatják a turistákat is, másszanak föl akár a kráterig. sajnos most még nem szabad a kráter széléig kimerészkedni, de közvetlen közelébe, a vulkán tetejére föl lehet menni.
reggel 6ra jött értünk a kisbusz, ami tele volt (főleg) európai fiatalokkal, akik vagy önkéntesek, vagy backpacker-ek antiguában. két órás zötykölődés után kb. másfél órás hegymenet következet. a falusi gyerekek botokat értékesítettek, az idősebbek pedig lovakat vezetve kiabálták: "natural taxi". :)
itt az életképesség gyakorlatilag is létkérdés.
A növényzet méterről-méterre változott, majd a csúcshoz közel teljesen kopár hamutengerré vált. idegenvezetőnk, egy helyi fiatal lány, sokat mesélt a kitörés utáni újrakezdésről, de a szórakoztatásunkról sem feledkezett meg, és unszolására gőzölgő, párás gödrökbe másztunk bele: "natural sauna". a vulkán tetejéről látszott, ahogyan a szomszédos Fuego sötét hamufelhőt köp föl, állítólag sötétben látszanak az izzó részecskék is.
Pihenésképpen uzsonnáztunk és marshmallow-t/ pillecukrot olvasztottunk a forró vulkángőzben.
Visszatérve Antiguába egy gyors ebéd után nekiindultunk az Atitlán tóhoz vezető útnak. a mercit csak megtankolni volt fájdalmas (még a 190Ft/l-es benzinár mellett is), az úton nem volt ellenfél. mármint ahol volt út, mert rengeteg sávlezárás volt kőomlás miatt, néhol az útra, néhol az úttest is sérült és gyakorlatilag lyukak tátongtak a külső sáv valahai helyén. egy csúnya balesetet is kerülgettünk: egy falubusz (itt kiszolgált bluebird-ök, vagyis az amerikai school bus-ok vannak helyközi vonalakon) felborult és fejtetőn állt meg, úgy, hogy az utasfülkéből gyakorlatilag semmi sem maradt...
az ineramericanaról lekanyarodva már nem volt igazán kényelmes a c klasse, rettenetes kátyús-köves út folytatódott. Panajachel előtt pedig rendőri irányítással haladtunk át egy hatalmas sziklaomláson. később kiderűlt, ezt az utat csak pár napja adták vissza a forgalomnak.

reggel 6ra jött értünk a kisbusz, ami tele volt (főleg) európai fiatalokkal, akik vagy önkéntesek, vagy backpacker-ek antiguában. két órás zötykölődés után kb. másfél órás hegymenet következet. a falusi gyerekek botokat értékesítettek, az idősebbek pedig lovakat vezetve kiabálták: "natural taxi". :)
itt az életképesség gyakorlatilag is létkérdés.
A növényzet méterről-méterre változott, majd a csúcshoz közel teljesen kopár hamutengerré vált. idegenvezetőnk, egy helyi fiatal lány, sokat mesélt a kitörés utáni újrakezdésről, de a szórakoztatásunkról sem feledkezett meg, és unszolására gőzölgő, párás gödrökbe másztunk bele: "natural sauna". a vulkán tetejéről látszott, ahogyan a szomszédos Fuego sötét hamufelhőt köp föl, állítólag sötétben látszanak az izzó részecskék is.
Pihenésképpen uzsonnáztunk és marshmallow-t/ pillecukrot olvasztottunk a forró vulkángőzben.
Visszatérve Antiguába egy gyors ebéd után nekiindultunk az Atitlán tóhoz vezető útnak. a mercit csak megtankolni volt fájdalmas (még a 190Ft/l-es benzinár mellett is), az úton nem volt ellenfél. mármint ahol volt út, mert rengeteg sávlezárás volt kőomlás miatt, néhol az útra, néhol az úttest is sérült és gyakorlatilag lyukak tátongtak a külső sáv valahai helyén. egy csúnya balesetet is kerülgettünk: egy falubusz (itt kiszolgált bluebird-ök, vagyis az amerikai school bus-ok vannak helyközi vonalakon) felborult és fejtetőn állt meg, úgy, hogy az utasfülkéből gyakorlatilag semmi sem maradt...
az ineramericanaról lekanyarodva már nem volt igazán kényelmes a c klasse, rettenetes kátyús-köves út folytatódott. Panajachel előtt pedig rendőri irányítással haladtunk át egy hatalmas sziklaomláson. később kiderűlt, ezt az utat csak pár napja adták vissza a forgalomnak.
lunes, 7 de noviembre de 2011
guate és antigua
Az utazás végeláthatatlan hosszúnak bizonyult, tetőzve a lehető legrosszabb kényelmetlenséggel és éhséggel. San Salvadorban át kellet szállni, itt volt idő ebédelni is, így az út második fele egy kicsit elviselhetőbb volt. este 8kor értünk guatemala városba, ahol Marcelo, Dani unokatestvére várt minket. róla annyit érdemes tudni, h 36 éves, 11éve elvált(!!!), játékgépeket programoz és üzemeltet, szereti és gyűjti az autókat és a külföldi nőket. hamar eldőlt, h szükség lesz a helyismeretére, mert a hostel amit lefoglaltunk kritikán aluli volt. néhány telefon után kiderítette, hogy a kaszinóinak ajándék éjszakái vannak az egyik jónak mondott szállodaláncban. így odagurultunk a discoveryvel, amiről le tudtuk beszélni, hogy azt edja kölcsön. ekkor még nem tudtuk, mi lesz a másik opció..
vacsorázni mentünk és egy jó sörre vágytunk, de ácsi, ley seca (alkoholtilalom)van a választások hétvégéjén. kifejezetten közöltük igényünket a cervecita-ra és halkan megjegyeztük, h mi úgysem megyünk szavazni. ilyen módszerekkel sikerűlt kiharcolni a pohárba kitöltött és szalvétába csavart italt.
másnap családlátogatás és séta a belvárosban: meglepően kellemes és rendezett teguszhoz képest (bár biztosan számít, hogy tűző napsütés kísért). megérkezett Koshenka (Marcelo húga) a második opcióval: egy 99-es C osztályos, ezüst Merci. na jó, ez nem annyira "kihívó", mint a discovery...gondoltuk, míg bele nem ültünk. Marcelo ráállt a gázpedálra, mi meg az ülésbe süppedtünk. amikor átvettük a volánt (én csak az anyósülést), meglestem a forgalmit és a hengerűr tartalom pontosan háromszorosa egy rendes autónak, ami érthető is, mert ez a kocsi a 3betűs gyárból hajózot át az amerikai kontinensre.
némeországból kiszállva Antigua Guatemala városban találtuk magunkat, ami guate eredeti fővárosa, ám egy földrengés után a chapín-ok nem újraépítették, hanem újat építettek és ma az a főváros.
ez a városka az ország ékszerdoboza, turistaközpontja, kozmopolita szíve. rengeteg külföldi le is telepedett itt, amit nem is csodálok. vasárnap délután és hétfőn egész nap itt voltunk, sétáltunk, vásároztunk és megterveztük az elkövetkező 2 heti menetrendet.



vacsorázni mentünk és egy jó sörre vágytunk, de ácsi, ley seca (alkoholtilalom)van a választások hétvégéjén. kifejezetten közöltük igényünket a cervecita-ra és halkan megjegyeztük, h mi úgysem megyünk szavazni. ilyen módszerekkel sikerűlt kiharcolni a pohárba kitöltött és szalvétába csavart italt.
másnap családlátogatás és séta a belvárosban: meglepően kellemes és rendezett teguszhoz képest (bár biztosan számít, hogy tűző napsütés kísért). megérkezett Koshenka (Marcelo húga) a második opcióval: egy 99-es C osztályos, ezüst Merci. na jó, ez nem annyira "kihívó", mint a discovery...gondoltuk, míg bele nem ültünk. Marcelo ráállt a gázpedálra, mi meg az ülésbe süppedtünk. amikor átvettük a volánt (én csak az anyósülést), meglestem a forgalmit és a hengerűr tartalom pontosan háromszorosa egy rendes autónak, ami érthető is, mert ez a kocsi a 3betűs gyárból hajózot át az amerikai kontinensre.
némeországból kiszállva Antigua Guatemala városban találtuk magunkat, ami guate eredeti fővárosa, ám egy földrengés után a chapín-ok nem újraépítették, hanem újat építettek és ma az a főváros.
ez a városka az ország ékszerdoboza, turistaközpontja, kozmopolita szíve. rengeteg külföldi le is telepedett itt, amit nem is csodálok. vasárnap délután és hétfőn egész nap itt voltunk, sétáltunk, vásároztunk és megterveztük az elkövetkező 2 heti menetrendet.
Suscribirse a:
Entradas (Atom)