country club és sétálóutcák

nem is tudom, mit emeljek ki a heti izgalmak közül ...:(
de azért mégis van itt valami! több napi unszolás sikereként tegnap felkerekedtünk uszodát keresni. az egyik opció egy hotel medencéje lett volna, alkalmanként 260 lempirás belépővel (10zel szorozzuk=Ft. Lempira egy indián törzsfőnök volt, de ezt most hagyjuk). Akárhogy is nézzük, ez egy szabadtéri 25-ös medencéhez elég drága mulatság. A másik lehetőségünk- Luison ajánlására- a teguszi country club. már meg sem lepődve azon, hogy honlapja nincsen az intézménynek (ez sajnos hondurasban elég gyakran előfordul még), elindultunk az útmutatások alapján megkeresni. kitáblázva is csak alig, de eltéveszthetetlenül zöldellt a golfpálya a helyi M0-s mentén. A portás csodálkozott, hogy nem vagyunk tagok, de azért beengedett. A főépület romos és teljesen kietlen. hatalmas terek, buja kerti növényzet és egy kb.33-as medence..de sehol senki. A portás indikációi alapján fölmentünk az emeletre, itt dolgozott 3 (!!!) ember. az egyikük, egy fiatal srác (az első valahogy kinéző hondurenyo) készségesen állt rendelkezésünkre és "meg lehetett vele beszélni", hogy mi csak 1-2 hónapig járnánk ide és amúgy is csak úszni szeretnénk. Carlos elmesélte, hogy ez volt anno 1933ban tegusz első klubja, és habár most ilyen lepukkant is, még mindig járnak ide uraságok a felső (tíz)ezerből.
Legközelebb, amikor megyünk úszni csinálok képeket is, főleg barnítottakat, hogy látszódjon, milyen pszichotrillerbe illő díszletet találtunk! :)
innen be akartunk jutni a "központba", illetve mint utóbb kiderült, ez csak Dani fejében jelentette a város központi részét:
teljesen másfelé indultunk, mint kellett volna és hatalmas dugóba keveredtünk. az igazi teguszi belváros!! szűk, szemetes, forgalmas utcák, rengeteg ember, mindenhol mindenféle árus. halmozottan kaotikus közlekedés, dudálás, kiabálás. nagyjából másfél órát kavarogtunk (kb 2000m-t megtéve), közben láttam a katedrálist, a posta epületét és egyéb valaha impozáns épületet, továbbá belefutottunk 2 sétáló(!!!) utcába is. ez egy teljesen más tegusz, mint amilyet eddig "ismertem", vagyis inkább elképzeltem. amit én eddig láttam, az amerikai stílusú széles utak, a járda helyett parkoló, sehol egy gyalogos, mindenhol csak autók, bevásárlóközpontok, autós éttermek és benzinkutak.
ez a tegusz viszont kaotikus, közlekedhetetlen, de legalább emberekkel teli. a latinos, vagy már-már arabos (?) felfordulásban nem hittem a szememnek, amikor buszmegállóban várakozó sokaságot vettem észre: 20-30 ember fegyelmezett libasorban néz egy irányba a járda padkájáról. még most sem hiszem el! :)
ezen kalandokat hátrahagyva, a modern és gazdag(abb) világba (haza)értünk és békében csuktuk be az ajtót magunk mögött, mert Fran végre végleg kiköltözött!!!
:)

Comayagua

Péntek délután nyüglődéssel telt, hogy mégis mit csináljunk, ha egész hétvégén esni fog? teguszban maradni nincs sok értelme, ahogyan tengerpartozni sem. Maradt a városnézés, ami itt Hondurasban nem rejt végtelen lehetőségeket: van ugye a főváros, északon San Pedro Sula, ami inkább ipari, mintsem történelmi, illetve Comayagua, az első főváros. Az útikönyv szerint itt található amerika legöregebb működő órája, a legrégebbi harangja és közép-amerika legnagyobb koloniális katedrálisa. A hotel, amit nem én választottam, nem volt egy súlycsoportban a copáni kedvenccel. az étterem, amit szintén úgy ajánlottak, egyrészt teljesen üres volt, másrészt a vacsora sem lesz egyike a top10-nek. az épület, vagyis a patio viszont elég szép volt. az éjszakai pihenést lehetetlenné tették a hajnalban megérkező vendégek, szerintem osztálykirándulás lehetett..
ennek fényében, vagy inkább árnyékában alakult a szombati nap is. Comayagua egész szépen rendberakott városka, sok (eredeti) látnivalóval, mégis teljesen kihalt volt egész hétvégén.
Vasárnap tovább utaztunk a Yojoa tó mellé (ez a hondurasi Balaton, és vsz itt még nincs szezon), ahol egy vízesést néztünk meg. és ezzel ki is merültek a hétvége highlight-jai..
..szerencsére a hidegfront csapadék-mennyisége is, és hétfő reggel egy új szín látszott Tegucigalpaban: az ég kékje! :)

había una vez...

a második hét a fővárosban sem szerettette meg velem teguszt. ezt csak tetézte az, amikor kedden késő este beállított a Figura (Dani főnöke, Fran), és számára magától értetődő volt, hogy elfoglalja a master bedroom-ot, ahol eddig is lakott. nyilván nem lehet a projektvezetőt kitessékelni a házából, dehát megbeszélték!!! én a Dáni helyébe fognám magam és kiköltöznék. nem, ehelyett majd miután eggyel kevesebben laknak a Pablok a szomszédban, átvitetjük őnagysága ágyát és matracát (mert neki csak az felel meg, amelyik itt van), esetleg még a  bútorokat is, hogy ne kelljen nekünk váltanunk. persze szerintem úgyis kitalál majd még valami kifogást..
szerdán megint moziban voltunk, megint maradandó élménnyel lettem gazdagabb (robotok harcoltak). csütörtökön vacsorázni mentünk (csak nem megint japánt?!?!) a 2 Pabloval, ezek hondurasi "barátnőivel" és a hondurasi sráccal. a sushihoz mi is passzolna jobban, mint a chilei fehérbor: ez alkalommal viszont egy igen jófélét ittunk. ezután átmentünk a város egyetlen romkocsma-jellegű helyére: había una vez (egyszer volt, hol nem volt). nem volt nagy élet, annak ellenére, h csütörtök este volt, meg nem is maradtunk sokáig. a bár nem volt rossz, kifejezetten tetszenek a sajtreszelő-lámpái, csodálom, h pesten még nem láttam sehol, igazi sufnidizájn!:)
A hétvége nem sok jót ígér időjárás szempontjából. Rendkívüli állapot van a hét eleje óta honduras déli részén, egy utat elmosott az egyik megáradt folyó, és további csapadékot várnak az elkövetkező napokban, északra is.
Így vsz nem lenne értelme a karibi partra tervezni. de amikor a hoteleket nézegettük, találtam egyet, amelyiknek magyar (nevű) a tulajdonosa!! na mindegy, talán majd jövő hétvégén..

Copán Ruinas

Csütörtök este moziban megnéztem életem eddigi legrosszabb spanyol filmjét (Ojos de Julia)..de maga a mozi élmény sem nyújtott maradandót :(
Pénteken délelőtt egyszercsak megáll egy pickup a ház előtt. Két melós kiszáll és csöngetnek..nem akartam kinyitni, csak miután az egyik csávó létrán felmászott a szemben lévő villanyoszlopra és elcsípte az egyik vezetéket: a hondurasi e.on volt és kikapcsolták az áramot (két havi, kb. 3000Ft elmaradás miatt). mivel nálam egy Lempira sem volt, nem tudtam megkenni őket, így áram nélkül maradt a ház. Dáni annyira meglepődött ezen, hogy már csomagolhattam is, és elindultunk a hétvégébe. Mivel mind a 2 óceánpartra esőzéseket mondtak,  úgy döntöttünk, h inkább a régészet legyen terítéken, a maja romok esőben is maja romok! délután fél 2 felé irányba vettük a copáni romokat, a guatemalai határ mellett. ebédelni a lago yojoa partján álltunk meg, majd engem ezután elnyomott az álom és csak a San Pedro Sula-i dugóban tértem magamhoz. SPS a második legnagyobb, ill. a legfontosabb ipari és kereskedelmi város Hondurasban. Innen ágazik el az út Copán felé, ám ezt elfelejtették kitáblázni. Az osztott pályás úton, szürkületben, csúcsforgalomban élmény volt megfordulni (a közép-amerikai közlekedési morálról majd később..). Egy fizető kapunál 6 Lps kellett fizetni (ki tudja miért???), ami nagyjából 60 forintnyi pénzmennyiségnek felel meg. Telefonálnak a hotelből, hogy hol vagyunk már (este 6 körül)? Mondjuk, SPS-ben, éppen rátértünk a Copáni útra. "Akkor innen még 2 óra, de este inkább 3...legyenek nagyon óvatosak, az út nincs kitáblázva és sok a kátyú." Kedves. a 3 óra valóban megállta a helyét a forgalom, az eleredő eső és főleg a vak sötétség miatt (áramkimaradás gyakorlatilag minden nap van Hondurasban, bár azt mondják, nem a viszontagságos természeti körülmények, hanem a rivális szolgáltatók hozzáállása miatt).

 Végre megérkezünk Copán Ruinas városába, ahol az emberek a kapukban kuporognak, gyertyafénynél. az 5 lehetséges utca közül az utolsóban megtaláljuk a Yat Bal'am nevű csodát: egy 4 szobás pici hotel, alul kézműves boltocskák és egy kávézó (kb. mint a darshan udvar), felül meg egy olvasó sarok és a szobák: ízléses berendezés maja-hangulatban, hatalmas tér, saját erkély kerek 50EUR-ért! wow!!!

 a zuhogó esőben flipflop-ban elindulunk, h igyunk 1 trago-t, bár egyedül csak a Barecito volt nyitva. nem is csoda, h sehol-senki, órák óta nincs áram, zuhog és az utcán bokáig ér a víz. és nem csak az eső van ellenünk: az őslakosok tüntetnek a copáni romoknál (földviták a kormánnyal), ezért senki sem tudja még megmondani, hogy holnap (ha esetleg elállna az eső) be tudunk-e menni a romvárosba vagy sem.

Éjszaka fel-felébreszt a zuhogó eső, majd az is, hogy eláll. Majd újra esni kezd, mígnem kakas- és emberszóra ébredek fél 7kor. Nincs vesztegetni való időnk amikor nem esik. Reggeli, szendvics, és indulunk is (a recepción közlik a jó hírt, hogy látogathatók a romok). Már a parkolóba kanyarodáskor lekapcsolnak minket, hogy szeretnénk-e vezetést és milyen nyelven? egy francia fiúval 3an kapjuk meg a 40 kilós, 43éves (63nak kinéző) őslakos Ignaciot.
a romváros lélegzetelállító: egyrészt a hatalmas kiterjedése, a rengeteg épülete miatt, másrészt, hogy mennyire jó állapotban van, mindannak ellenére, hogy csak az 1800as években kezdték el kiásni az őserdőből, hogy a mai napig sincs pénz a teljes feltárásra, de még a konzerválásra se!

magától értetődő módon lehetett a romokra felmászni, végigsétálni rajtuk, az eredeti kőfaragványokhoz hozzáérni. A közel 3 órás vezetés után még visszamentünk az alagutakba (a maják egymásra építették a városokat, így a ma látható Copán alatt van még vagy 6 másik város. Ezeket elkezdték feltárni, de az össz 4km-es -1 szintből is csak 380m látogatható!), majd még ebéd előtt a régészeti múzeumba, ahol a -1es szint egyik legszebb templomának (Rosalila) rekonstrukciója, és sok-sok eredeti lelet látható.

Elkezd esni az eső, de el-eláll kb. félóránként. Ebéd után visszamegyünk a Sepulturas-ba, ami nem is temető, hanem a "lakótelep". a romváros ezen része egyáltalán nincs felkészítve a látogatókra, arról nem is beszélve, hogy a 85% még fel sincs tárva. teljesen egyedül sétálunk a romok között, néha 1-2 tájékoztató tábla előkerül, de ezen kívül csak az erdő, a folyó és a romok. a két létező ösvény közül csak az egyik járható, így nem lehet végigmenni a teljes területen. visszafordulunk. most már rendesen esik és mintha sötétedni kezdene. az ösvény mellett elszórt kövek, ezek közül jópár gyönyörű és ép faragással. egy őrnek látszó férfi jön szembe velünk és integet: már aggódtak értünk, csak ketten voltunk már bent az ásatáson és egyébként is, du 4 után lezárják a területet.








A vasárnap nyűgösen kezdődik, alig aludtam éjjel. viszont végre katolikus templomot is találtam a rengeteg szektás között, így délelőtt sok-sok őslakos között szinte egyedüli gringa-ként vettem részt misén. majdnem olyan érdekes élmény volt, mint nemrég a siketek miséje még pesten. Utána nekiindultunk a Luna Jaguar nevezetü termálvizek felkutatásának. A műútról éppen a romvárossal szemben kellett letérni és már az első néhány száz méteren látszott, hogy lesz olyan, amikor jól fog jönni a négykerék..elhaladva a madáriskola mellett egyre sárosabb, kanyargósabb az út, egyre kietlenebb a táj. A copáni taxis is megmondta, 1 órás lesz az út.
Ez be is igazolódott, hegyen-völgyön-vízmosáson át értünk el abba a völgybe, ahol a kénes gyógyforrás 85fokos vize fakad. állítólag már a maja nagykutyák is használták ezt a gyógyfürdőt- de hogy hogyan jutottak el idáig terepjáró nélkül..?:)- ennek utána kéne nézni!
A fürdőhelyre egy függőhídon lehetett bejutni, de nem volt olyan félelmetes, mint a filmekben, hiszen igazán meggyőző minőségű acélsodronyokkal volt megerősítve ;)

Egy kedves (talán) őr körbevezetett minket, elmagyarázta mi-mire van, mit-hogyan (vagy éppen hogyan ne) használjunk. Nem voltam teljesen gyanútlan, de végül belemerészkedtem az első medencébe, majd szépen az egyre forróbbakba. Nem volt sok időnk, várt ránk a végtelen hazaút. Szerencsére a műútra kiértünk, mielőtt eleredt volna az eső. Forgalom alig volt, SPS-t leszámítva, az odaúton nagy torlódást okozó útépítésnél most lassítani sem kellett. Tegucigalpa előtt viszont olyan ködbe ütköztönk, mint amilyet eddig egyszer láttam (Sopron-Győr-Sárvár): konkrétan 5m-t lehetett előre látni. Nekünk szerencsénk volt, mert haladt előttünk egy autó, mi azt figyeltük..mint az mostanra kiderűlt: nagy esőzések kezdődtek közép-amerika szerte és hatalmas áradásokat jelentenek guatemalából, salvadorból és már hondurasból is...

Teguz- első napok

a hétfő reggel hogyan másképpen kezdődhetett volna, mint hogy Dáni hajnalban magára ölti a kék ruhát és eltűnik. engem vmi fülsiketítő rikácsolás ébresztett (a szomszéd papagája), ill. az, h melegem van. nagy kihívásnak tűnt a napot hasznosan eltölteni úgy, hogy még ne álljak neki a számlák rendberakásának..de azért sikerült! :D
este Dáni születésnapja alkalmából japán étteremben vacsoráztunk az egyik Pabloval, az amiga-jával Danielaval (elég dögös latin maca) és Luisonnal, a hondurasi recurso preventivo-val (vagyis az itteni Rogányi Zoli). Végre egy jó sört is kipróbálhattam: port royal.
Kedden és szerda délelőtt nekiláttam a számláknak, viszont mivel 12-e dia de la raza/ vagy dia de la hispanidad, azaz ünnepnap, Dáni hamarabb lelépett a parkból és kirándulni mentünk a Valle de Angeles nevü kisvárosba. Az oda vezető úton kezdtem rájönni, milyen gyönyörű helyen fekszik ez a csúnya nagyváros! minden bizonnyal a kolombiánus időkben még nem gondoltak arra, hogyha a völgy legaljába telepítik a központot, akkor ott a párás-felhős időben úgy megáll a szmogos levegő, mint egy rendes talponállóban! ezért szó szerint fellélegzik a tájkép, amikor 3-400m fölé érünk. zöldebb és sűrűbb a növényzet, több a virág..és egyre rendezettebb porták..mígnem kifejezetten mecsekoldali (pestiesen rózsadombi) házak vesznek körül. Megérkezünk a picike Angelesbe: hasonló, mint Suchitoto. Kedves, rendezett kis utcák, szép főtér, mosolygó emberek (ilyet nem látni Teguzban), elvétve pedig 1-2 giri.

Beülős kv-zóban isszuk meg a délutáni adagot, majd alkudozunk a bőrdíszművesnél a(z amúgy is olcsó és hiperszekszi) táskákra.
Este kocsmába megyünk: la Cantina, avagy a helyi C63. itt van egy csomó montador, Luison is, majd később megérkezik Calixto és Paula is (Luison őket Pitufo-knak, vagyis Hupikék Törpikéknek hívja!!!). Mi már az elején külön ültünk, de egy kék odajött a Danihoz, bemutatkozott, bocsánatot kért, amiért szúr a borostája (!!!), azután beszélgetni kezdtek. Zene füleimnek az enyhén andalú akcentusa. miután visszaült a többiekhez kérdezem, h jól hallottam-e? erre mondja a Dani, h igen, ő is Pta Umbria-i, mint a Fran. Mivan???? Ez aztán a pista! Ajánlom szeretettel Orsinak, remélem romániába küldik innen!!! :D

San Salvadorból Tegucigalpaba

A vasárnap reggelt komolyan kell venni! mi komolyan is vettük és nem siettünk el semmit: kimentünk a partra, bereggeliztünk, sétáltunk egy utolsót a tunco-i turistaövezetben, majd kipróbáltuk a hotel függőágyait. a sok stresszt szuperálva összecsomagoltunk és elindultunk a reptérre. az autókölcsönzős halál komolyan panaszkodott azért, hogy piszkos a kocsi :)! becsekkoltuk a gigabőröndöt, majd mindent levetve át a biztonsági kapun (kissé túlzásnak éreztem, h a flipflop-ot is le kellett vetnem).
A tegucigalpaba közlekedő gép olyan lehetett, mint a bp-berlin járat volt: kicsi, hangos és izzasztóan meleg. sajnos a levegőből nem láttuk a szélerőmű-parkot, amit viszont igen, az egy hatalmas, hegyes-dombos területen elnyúló gyár- és nyomornegyed, ködbe és felhőkbe burkolózva. A vámon kinyittatták a bőröndöt, de hehe, nem vették el se a túrórudit, se a májast!!! ezután viszont fönnakadtunk a policia nacional kérdéshálóján, miután a sohanemlátott útlevelet kézbe vette. elmagyaráztunk neki mindent, külön-külön, majd együtt is. szerencsére Daniban sok a japán türelem és fegyelmezettség és nem lehetett kizökkenteni a zen kertjéből:)
Összeszedtük a kocsikulcsot és megkerestük dani coche-de-obra-ját: nosztalgikus érzés volt a sisakokkal, kötelekkel, csavarokkal teli, kívül-belül piszkos autóba ülni! először "haza" jöttünk: 10 percre a reptértől, elég lesújtó környék, ill. 1-2 modern, fallal körülvett épület mellett haladtunk, majd egy huszárvágással vmi amerikai kertváros látványa került elém. de ácsi! mielőtt közelebb kerülhetnél át kell haladni egy sorompón, ezután néhány utcán végiggurulsz- már a házak között, majd bekanyarodva a saját utcánkba még1 sorompó.
A mi házunk egy ikerház, a 9-esben lakunk, a szomszédban a két Pablo, akik unokatestvérek (egyikük az itteni Paul, a másikuk az Aze). A ház hatalmas és zsír új minden: nappali bőrgarnitúrával, 6fős ebédlőasztal, amerikai konyha amerikai hűtővel. Kint pici zárt kert és a mosó-szárítógép. Fönt 3 háló, egy külön fürdő és egy giga-fürdő a master bedroom-hoz. na, itt meglepetéssel találkozunk mindketten: az ágyban vki(k)nek egy jó estéje lehetett, amíg mi nem voltunk...Dáni nem túl boldog, sőt! a Pabloknak van kulcsuk a lakáshoz..
Mindegy, elintézzük a bevásárlást a walmart-ban (csak ez hiányzott az amerikai életérzéshez!), majd elkészül a szülinapi ráksalátám :)
hozzá egy chilei bort töltök (belekerült vagy 20euróba): kiráz a hideg, rettenetes! lehet, h túl magasak lettek az elvárásaim a vb-okat illetően (nem csoda..), adok neki még1 esélyt, de végülis azzal nyugtatom magam, h velem van 2 palack szende... :)

El Tunco, San Salvador, Suchitoto, Costa del Sol és a függőágy

Az első reggelen korán kidob az ágy. Mondom korán, tehát jóval 7 előtt! mivel reggeli 8tól van bőven belefér egy reggeli séta és fürdés. A parton már melegítenek a szörfösök, süt a nap, a páratartalom most csak 80% körül. A víz kifejezetten kellemesen meleg. Elsétálunk a parton, ameddig lehet: kövek, kavicsok, kókuszdarabok, szemét..egy kisebb folyótorkolaton is át kell kelnünk..ez nem annyira bizalomgerjesztő. A bárok és szörfös hostelekből integetnek nekünk. a fegyveres őr mosolyog. a nem túl hosszú partszakasz végén be kell menni a főútig és úgy lehet visszasétálni. Világosban már nem is olyan ilyesztő az út. egy-két piszkos zsákutca után vhogy visszaérünk a hotelhez, aminek a környéke nagyon rendbe van téve: kövezett utcák, szelektív hulladékgyűjtők (!!!). Amikor viszont kiérsz a turistaövezetből: sáros utcácskák, szemét, büdi, kóborkutyák, rendetlen porták. már fél tíz van, mire leülünk reggelizni: gyenge de nagyon finom kávé, tojás frijole-val(bab-szósz) és gyümölcstál. nyami!! mindez az óceánnal szemben! szörfözés helyett úgy döntünk, felfedezzük San Salvadort és egy közeli kisvárost, Suchitoto-t. Előbbi szinte félelmetes: kaotikus közlekedés, szemét, mindenki el akar adni neked valamit. arról nem is beszélve, hogy úgy megnéznek engem, mint Jerry-t a Balatonon! :) A városnézést 45 percre redukálutuk és tovább indultunk Suchitoto-ba. Festői kisváros kézművesekkel, sétálható utcákkal és egy üdülő-tóval. Itt eltültjük a délutánt majd visszaindulunk a fővároson keresztül Tunco-ba. Péntek, csúcsforgalom és 3szor eltévedünk! én mondjuk már kezdtem kétségbe esni, de Dáni újra meglepett: agresszívabban tólt le az útról bárkit, mint a helyiek, és az autót sem húzta meg, sőt! mindeközben nyugodt és türelmes maradt. szerinte ez semmi a Casa Blanca-i csúcsforgalomhoz képest..
miután megtaláltuk az óceánhoz vezető utat elaludtam, és a hotel utcájában ébredtem egy "ott vagyunk már?" kérdéssel. kicsit később leesett, h ezt a Dani valószínüleg nem is érti...:)
Szombat reggel ismét korán ébredtem a hullámok morajlására, és ébresztőt fújtam, hogy minél előbb el tudjunk indulni délre, strandolós playa-kat keresni. Amolyan balaton északi parti stílusban ki van sajátítva az óceánpart, mindenhol hacienda-k és resort-ok, ill. egy "strandfürdőt" találtunk, ahol nagyon örültek nekünk turistáknak. nem telt sokba, h kiderüljön: ide csak a helyiek járnak. kifejezetten bámultak engem. a homokos parton senki nem feküdt: az emberek vagy ruhában(!) a vízben voltak, vagy a nádtetők alatt kikötött nyugágyakban pihentek, ettek, beszélgettek. egy leányzó ránk is beszélt 1-1 hamaca-t meg 1-1 sört. ebédidőben próbált kaját is eladni nekünk, de ahhoz nem volt bátorságom, így tovább álltunk.
Az óceán egyik holtágánál, egy nagyon fancy halétteremben ebédeltünk: salátát, halat, langusztát. ezután újabb strandot kerestünk. egy elhagyatott sikátor elején látta meg Dani a "parqueo" feliratot, és gondolta, ez lesz az újabb helyiek által is látogatott partszakasz. tévedett! egy teljesen elhagyatott playa-n találtuk magunkat, ahol pár házban helyiek laktak. egy 4 év körüli kissrác parkoltatta le az udvarában az autót. Megkérdeztük, miért nincs itt senki? Erre csak széttárta a karját. Veszélyes? mondja nem, csak egy legenda járja, hogy ezen a környéken megölték a teknősöket és azok az emberek meghaltak..hát ennek nem sok értelme van, gondoltuk, és kimerészkedtünk a kihalt strandra.

Budapest-Bécs-El Salvador

Összességében elég hosszúra nyúlt az utazás, kezdve a szerda (10.05.) du. 3órás indulástól a péntek hajnali megérkezésig.
Kicsit csalódtam Bécsben, valahogy úgy hittem barrierfreiabb lesz eljutni a Pratersten megállótól a Naschmarktig...hát nem! azért végül sikerült a közel 40kilónyi csomagot átvonszolnom az este 7kor is nyüzsgő piacon, ahol is Omar Fischrestaurant-ja kellemes íz-élményeked idézett fel. a hostel tele fiatalokkal, mindenki mezítláb, mindenki netezik..a szoba rendben, a lakótársak is, csak éppen 35fok van nyitott ablaknál. sebaj, az időt elütöm és megpróbálok aludni. hát ez sem sikerül:a 3 lakótárs 4 különböző időben jött és/vagy ment, a wombat bárjában pedig hajnali 2-ig jól érezték magukat a nemkoránkelők. azután egy csapásra elhallgatott minden és mindenki és megszólalt az ébresztőm..nyilván! a remek kezdésen dobott még, h elfelejtettem a bőrönd számzárát, ill. hogy egy igen esszenciális piperekellék hiányzott a fedélzeti pakkból: a dezodor :D. Nembaj, ismét megkűzdöttem a nem-akadálymentes metró-és vonatállomásokkal, és a számzár is kipattant. Időben schwechaton, ahol viszont tényleg minden de minden flottul alakult. barajas. itt sem először vagyok az elmúlt 12 hónapban..másfél óra van az átszállásra, de szükség is lesz rá, hiszen a T4 két legtávolabbi pontján van az érkező és induló kapu. mire odaérek, nyilván, már látszik a pantalla-n, h fél óra késéssel indulunk. Jólvan, persze, ez madrid! iszom egy zumo naturalt, sétálok vagy 8 kört, mire végre beszállás. sok-sok pici, fekete hajú, sötét bőrű nénike van körülöttem, elég kevés a gringó/a. Az út végeláthatatlanul és kibírhatatlanul hosszú és kényelmetlen. Aludni aludtam volna, de állandóan felébresztettek sémi nyelven beszélő utastársaim (..) Leszállás Guatemalaban: szó szerint, hiszen a fedélzetet is el kell hagyni, hogy aztán fél óra múlva újra elfoglalhassuk a helyünket. Csak néhányan maradunk San Salvadorig, ill. beszállnak már madridba tartó utasok is. Laza 40 perc agónia még és megérkezek. A határőr először furcsán nézi az Útlevél elnevezésű okmányt, majd pár kérdés és egy szívélyes Bienvenidos-szal továbbint. Bámulatos gyorsasággal érkezik ki a bőröndöm a szalagon, ahonnan másfél lépésre az Aduana. Itt már nyoma sincs szívélyeskedésnek, csak rámszól a vámos, h nyomjam meg a gombot! Mivan?? Igen, nyomjam meg a gombot! Ha zöld: mehetsz tovább; ha piros: be***tad!
A fotocellás ajtón túl már várnak. jó-jó, de itt már nem lehet kiszúrni a Danit a tömegben, sőt!:) azért megtaláljuk egymást miközben próbálok levegőt kapni a 25fokban és 99% páratartalomban. San Salvador, 2011.10.06. 19:30 (Budapest 10.07. 03:30).
Autóba ülve elindulunk a playa el Tunco felé. kivilágítatlan utcák, kivilágítatlan biciklisek, kóbor kutyák, buja trópusi növényzet. az amerikai horrofilmekhez nem kellett sok saját fantázia..Kb. 1 óra autókázás után megérkezünk el Tunco-ba. K.jó kis hotel, 15m-re az óceántól. Tele növényekkel, medencékkel, vízeséssel. Nagyon izléses a szoba is, nade a fürdő!!! Dani próbált fölkészíteni, de ezt úgysem tudtam elképzelni: tekerd el a kókuszdiót és a bambuszcsőből elkezd egy lyukon kifolyni a víz! igen, ez a zuhanyzó! keverőcsap nincs, olyan a hőmérséklet, amilyen idő volt aznap. Gyors rácsodálozás után elindulunk tomar-olni algo és vacsorázni. másik műfajú amerikai filmdíszletet idéznek a bárok és az éttermek, méghozzá a szörfös-fiatalokbuliznak filmekét. a sör semmi extra, de a limodnádé és a rákkal töltött sülthalacska!!!!mmmmmmmmmm és mindez kerül 35USD-be!!!